Fiatal keresztyén voltam még, amikor azt hallottam, hogy mi hívők a Szentlélek iskolájába járunk. Tetszett a megfogalmazás és motivált is a dolog. Aztán megértettem, hogy ebben az iskolában maga a Lélek a tanító, a tananyag Krisztus, a tankönyv pedig a Biblia. Erről elmélkedve szeretném megosztani olvasóimmal gondolataimat.
A Szentlélek a tanítónk: „… de bennetek megvan az a kenet is, amelyet tőle kaptatok, ezért nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; sőt amire az ő kenete tanít meg titeket, az igaz, és nem hazugság; és ahogyan megtanított titeket, úgy maradjatok meg őbenne.” (1Jn 2,27) Természetesen nem arról van szó, hogy a gyülekezetben nincs többé szükség halandó tanítókra, vagy vezetőkre, hisz más helyen az Írás épp azt mondja, hogy maga Isten adott tanítókat és pásztorokat. János, az író inkább arról beszél, hogy a Szentlélek az újjászületett ember közvetlen tanítója. Kérnünk kell Őt, hogy vezesse gondolatainkat, majd el is kell hinnünk, hogy Ő valóban elvezet az igazságra, melyben aztán meg is kell maradnunk. Feltűnően sokszor szerepel az igében „a Lélek által” megjegyzés. Általában ez úgy fordul elő, hogy van egy felszólítás vagy egy állítás kijelentő módban, majd pedig utána a „Lélek által” kiegészítő rész. Íme néhány példa: „… hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által.” „… imádkozzatok a Szentlélek által.” „Az evangélium hirdetői prédikálnak… a Szentlélek által”. „A rád bízott drága kincset őrizd meg a Szentlélek által.” „… de megmosattatok, megszentelődtetek és meg is igazultatok… a mi Istenünk Lelke által.” Mi sok szép dolgot tehetünk, de jól, és Isten tetszésére csak a Szentlélek által. Csodálatos a Lélek személye, s nélkülözhetetlen jelenléte. Isten azért adta Őt, hogy segítsen nekünk. Önző, testies „játékra” nem kapható, de minden, ami a Fiút dicsőíti, ami a menyasszonyt, a gyülekezetet szépíti és szenteli abban örömmel részt vesz.
Nekünk nem szabályokat kell megtanulnunk, hanem Jézus Krisztust van kiváltságunk megismerni. Ez pedig két dolgot jelent: hogy Ő velem és bennem van! Pünkösd után a tanítványok Jézus Krisztus állandó jelenlétének a tudatában éltek. Meg voltak győződve, hogy Jézus minden helyzetben közvetlenül mellettük áll. A pünkösdi prédikációjában Péter a keresztrefeszített, meghalt és feltámadott Krisztusról beszélt. A feltámadás legegyszerübb és észszerübb jele az, hogy Jézus él! Az pedig, hogy Ő él, azt jelenti, hogy Lelke által akkor ott volt apostolaival, ma pedig mindenkori népével is. Azok a korábban félénk tanitványok soha többé nem felejtettek el hinni és komolyan venni Jézus igéretét, hogy ő –bár test szerint nincs többé a földön, mégis velük van minden nap. Csodálom Pétert, ahogyan „adja” az Ékes-kapu sántájának Jézust: „aranyom és ezüstöm nincs, de amim van azt adom neked…” És ezt olyan természetességgel mondja, amilyent még ez a világ nem hallott halandó ember szájából. Ezt megtenni, ilyen szent egyszerűséggel csak az képes, aki tudja, hogy Jézus mellette áll. Isten drága népe, ne feledd, hogy Megváltó urad veled akar lenni. Örülj ennek! Légy erre felkészülve! Élj ennek tudatában és használd ki ennek áldását!
A kincs másik fele, hogy Jézus bennem van. Ez pedig azt jelenti, hogy a Szentlélek formál engem a Krisztussal való jellembeli hasonlóságra. Maga a Lélek vitathatatlan jelenléte és feltartozhatatlan munkálkodása tette hitelessé akkor a tanítványokban, most pedig mibennünk ezt a folyamatot. „Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre.” 2Kor 3,18. Csak ha Jézust tanuljuk, formálódunk át az ő képére. Csak ha vele járunk, leszünk hozzá hasonlóak. Amikor „halálba adjuk” régi önmagunkat vesszük át az Ő indulatát. A Szentlélek elégedetten örül, amikor a hívők az Úr Jézushoz hasonlítanak.
A tankönyv a Biblia: Amikor a Lélek személye és megnyilvánulása úgy kerül előtérbe, hogy ez az írott igét háttérbe szorítja, akkor ez a helyzet nincs összhangban Jézus Krisztus tanításával. A Lélek ugyanis az Írást használja. A keresztyén gyülekezet az apostolok és a próféták alapjára épült rá. Ez az alap pedig nem más, mint az írott és a testté lett Ige. Krisztus egyháza vallja, hogy a bibliai írók isteni ihletettség alatt a Szentlélek sugallatára papírra vetették a revelációt. Jézus azt mondja a Lélekről, hogy ő nem önmagától (!) szól, hanem azt mondja, amit hall, mert a Jézuséból merít, (Jn 16, 13-14) és hogy „ő eszetekbe juttatja azt, amit én mondtam nektek” (Jn 14,26). A Lélek csak úgy képes ma eszünkbe juttatni azt „amit én (Jézus) mondtam nektek” és „a Jézuséból merít”-ve hozzánk szólni, ha felismerjük a teljes Írás abszolút tekintélyét, objektivitását és elfogadjuk tévedhetetlenségét. Ezért nyugodt lehetek afelől, hogy az az igehirdetés, amely az Írásból táplálkozik azt az igét adja nekem, ami egyben a Lélek friss beszéde. Ha rendszeresen élünk Isten ige-kenyerével, akkor fog a Lélek, mint jó tanító segíteni alkalmazni azt a döntő helyzetekben Isten örömére, mások és a magunk javára.
Járjunk Lélek szerint, higgyünk Jézus Krisztusban és engedelmeskedjünk az Írásnak!