írta Nagy József
Csak Istenben nyugodjál meg lelkem, mert tőle van reménységem.
Így szólt az Úr: Álljatok az utakra, és nézzetek szét, és kérdezősködjetek a régi ösvények felől, melyik a jó út, és azon járjatok, hogy nyugodalmat találjatok a ti lelketeknek! És azt mondták: Nem megyünk!
Fura világban élünk.
Ha nem állunk meg kicsit gondolkodni, akkor azzal az érzéssel élhetünk, hogy ilyen is volt ez mindig.
Felfigyeltem már régen, hogy sok termékre elkezdték ráírni, hogy „ÚJ”.
Új termék
Új összetétel
Új kiadás (könyv, stb.)
Új íz, stb.
Elgondolkoztam. Mire jó ez?
Elkezdtek finoman, észrevétlenül nevelni minket!
Sokféle trükkökhöz folyamodnak a gyártók, kereskedők , hogy figyelj fel a termékre, próbáld ki, vedd meg.
A régi, a megszokott, – ha bevált is, nem jó már – itt van az ÚJ – ez jobb.
Aztán ez a folyamat felgyorsult – terjedt. Megnőtt a kínálat és ezzel a küzdelem a jó piacért is.
Felgyorsult az élet is. Kell a pénz a nagy kínálathoz és ez sokunkat igába hajtott.
Élettempónk lassan, de fokozatosan felgyorsult. Szinte észre sem vettük.
Lassú már a számítógép, az autó, a kávéfőző, stb. Sietünk az úton, mindenütt feszegetjük a felső korlátokat.
Mivel egy jó reggel a megelőző estével kezdődik- én is ott kezdem.
– Elmarad az esti áhítat mert nem volt már rá idő,
Ha egyáltalán van még erőm kedvem, futtában vacsorázunk és ágyba esünk.
Reggel nehezen kelünk, elsietjük a csendességet (ha egyáltalán még tartunk) és már rohanunk is. Idegeskedünk az előttünk topogó idős nénike, a túl óvatos autós miatt.
Valahogy eltelik a munkaidőnk és már rohanunk is hazafelé.
Annyi lehetőség leselkedik manapság ránk, hogy egyszerűen nem győzünk velük élni …
Így bukkantak fel az életünkben az instant dolgok, termékek. Vesszük az instant levest, ételt, kávét, kakaót – sietve eszünk.
Már nincs időnk megadni a módját.
A szomorú, hogy mindez egyenesen befolyásolja lelki szellemi világunkat is.
Személyes és gyülekezeti hívő életünket is!
Észre sem vettük talán, de felgyorsultak imáink, becsukjuk szemünket és már dől is belőlünk a szó. Nincs időnk tudatosítani magunknak hogy az ÉG és a FÖLD URA előtt álltunk meg, a mindenható Isten előtt hajtottunk térdet ????
Az igét is futva olvassuk, felszínesen…
A gyülekezetben is szintén. Ha nem folyékonyan imádkozik valaki, akkor már feltűnik – mi van vele …? A prédikáció is kötött, folyamatos kell legyen (látszik, hogy készült a tiszteletes).
Az éneklés is felgyorsult, sőt már mások énekelnek helyettünk, van „dicsőítő” szolgáltatás, mások, többnyire fiatalok énekelnek és mi meghallgatjuk. Ide is beszivárgott már a konzum magatartás. Jó kifogás a dicsőítés ellenzőivel szemben, hogy fiataljaink legalább nem mennek ki a világba, de hogy mit honosítanak meg a gyülekezeteinkben, az már más téma – és mennyire TÉMA kellene legyen.
Ha az énekek tempójára gondolok – dehogy van időnk elgondolkodni azon amit énekelünk – fizikai képtelenség …
Sietünk válaszolni, reagálni – mielőtt meggyőződtünk volna, hogy jól értettük a másikat …
Már van instant kocsma, van instant ágyunk, instant szövegünk, pillanatkép, instant, pillanatnyi siker, pillanatok alatt milliomosok lehetünk.
Miközben az instant dolgok áradatában élünk egyszerűen elfelejtünk várni, tűrni, nyugodtak maradni. Mintha valami folyamatosan üldözne … Nem vesszük észre, hogy miközben rohanunk, stresszben élünk – lelassult vagy teljességgel le is bénult a szellemünk, lelki életünk, döntési képességünk, tele vagyunk rövid távú földi célokkal és nem látjuk a mennyeit, az igazi célt.
Itt az ideje megállni Isten előtt, lecsillapodni, elcsendesedni.
Ott, Isten jelenlétében kapunk igazi látást, valós képet magunkról, a helyzetünkről, ott látjuk meg a kiutat, a “hogyan tovább”-ot. Akinek nincs ilyen élménye az sajnos rövidlátó.
Keressük a régi ösvényt!